Egy definíció szerint egy hálózat kimenetén minden olyan jel zaj, amely
a hálózatot gerjesztő jelben nem szerepelt.
Zajszint mérésekor a vizsgált berendezésben keletkezett
zajt mérjük egy a vizsgált csatornára korlátozott szélessávú, a mért jel
effektív értékét képző szintmérővel.
Súlyozott zajfeszültség mérése
Az emberi fül érzékenysége a zaj spektrális összetevőire különböző, így ha
a beszédátvitelre használt csatornákban végzett zajmérés eredményét a
szubjektív ítélethez közelíteni akarjuk, a vizsgált zajt a mérés előtt
súlyozzuk az átlagos emberi fül érzékenységét utánzó átviteli
karakterisztikával. Az így végzett zajmérést pszofometrikus zajmérésnek
nevezzük, (a mért szint mértékegysége ekkor dBmp, dBm0p) a mérés megvalósító
mérőműszert pedig pszofométernek.
A zajfeszültség számításánál egy adott amplitúdókarakterisztikájú négypólust
helyesttesíthetünk egy téglalap amplitúdókarakterisztikájú négypólussal. A téglalap
magassága megegyezik az eredeti amplitúdókarakterisztika magasságával, és szélessége
akkora, hogy a két görbe alatti terület megegyezzen. Ekkor a két négypólus kimenetén
ugyanakkora zajfeszültség mérhető. A téglalap szélessége a négypólus ekvivalens zajsávszélessége.
Ezen adat ismeretében könnyen átszámíthatjuk a zajteljesítményeket különböző sávszélességű
csatornákban, mert a zajteljesítmények az ekvivalens zajsávszélességgel arányosak.
Kis zajfeszültségek mérése
Analóg/digitál átalakítást is tartalmazó átviteli csatornákban keletkezett
zaj mérése esetén gond az, hogy a zajszint a kvantálási lépcsőkkel
összemérhető. Ez a durva kvantálás számottevő mérési hibát okozhat. A hiba
csökkentésére a zajt egy szinuszos jelre, az ún. segédjelre szuperponálják.
A segédjel több kvantálási lépcsőt "megmozgat" mielőtt a mérés helyén
kiszűrik.
Segédjel nélküli mérésnél a mérendő objektum /csatorna/ bemenetét a
névleges impedanciával le kell zárni, segédjeles mérésnél a segédjelet a
mérendő csatorna bemenetére kell kapcsolni.