A hanyagsági faktor
A hanyagsági faktor számításánál a munkatervvel és az írásbeli
beszámolóval kapcsolatos késedelmet vesszük figyelembe olyan elvek
szerint, hogy a határidőket betartó, vagy csak nagyon kismértékben
áthágó hallgatók értékelését érdemben ne befolyásolja, azonban
súlyosabb esetekben a hallgató érdemjegyén észrevehető legyen a késés
miatti szankció.
A hanyagsági faktor az „1-a-b” képlettel számolható, amelyben
az „a” szám a munkatervvel, míg a „b” az írásbeli beszámolóval
kapcsolatos késedelmekre vonatkozik. A munkatervre vontakozó értékeket
a 1. táblázat, míg az írásbeli beszámolóra vonatkozó értékeket a
2. táblázat tartalmazza. Késedelmek esetén a hallgató féléves jegyét
a hanyagsági faktorral beszorozva számítjuk ki.
Az a hallgató, aki a szorgalmi időszak 7. hetének végéig neki
felróható okból nem ad be munkatervet, a tárgy elvégzéséhez
szükséges mennyiségű munkát vélhetően már nem tudja a feladatára
fordítani. Amennyiben konzulense ezt megfelelő szakmai indokokkal
alátámasztva kéri, akkor a hallgató elvégezheti a tárgyat, a
vizsgaidőszak utolsó harmadában pótbeszámolót tehet, de ennek
érdemjegye a jelenlegi szabályokat figyelembevéve sem lehet jobb, mint
közepes (3). Egyébként a csúszást az 1. táblázat szerint vesszük
figyelembe.
A munkaterv beadásának hete
a szorgalmi időszakban
| Az „a” faktor értéke
|
4. hét | 0.03 |
5. hét | 0.07 |
6. hét | 0.12 |
7. hét | 0.20 |
1. táblázat: A munkaterv késedelmes beadásával kapcsolatos hanyagsági faktor értéke
A szóbeli előtt határidőre (minimum 5 munkanap) be nem adott írásbeli
pótolható legkésőbb a beszámolót megelőző munkanapon 12 óráig, azonban
a késedelmet a hanyagsági faktor kialakításánál figyelmbe vesszük. Az
a hallgató, aki a szóbeli beszámolója előtti munkanap 12.00 óráig nem
tölti fel a konzulense által jóváhagyott írásbeli beszámolót, az
szóbelijét nem kezdheti meg, beszámolót a vizsgaidőszak utolsó
harmadában tehet pótbeszámoló jelleggel. Ennek megfelelően a „-1. nap”
az ezt az időpontot megelőző 24 órás időintervallumra vonatkozik, a
„-2. nap” a szóbelit megelőző munkanap 12.00 órához képest 24 és 48
óra közötti késedelmet jelenti (csak a munkanapokat figyelembe véve),
stb (ld. 2. táblázat).
Az írásbeli beszámoló beadásának napja a szóbeli beszámolóhoz képest (munkanapban)
| A „b” faktor értéke
|
-4. nap | 0.04 |
-3. nap | 0.09 |
-2. nap | 0.20 |
-1. nap | 0.30 |
2. táblázat: Az írásbeli beszámoló késedelmes beadásával kapcsolatos hanyagsági faktor értéke
Utolsó módosítás: 2011.01.31.
Németh Felicián